ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Mottó:

"Galamb leszáll, leget hasít
A félelmetes fényü tűzzel,
Melyből lángnyelvek hirdetik,
Hogy bűnt és tévelygést mi űz el.
Nincs más remény, csak ez segít -
Válassz: a máglya vagy a máglya -
A lángtól megválthat a lángja.

Ki gyötör így? A Szeretet.
Furcsa Név - ez fog kínba minket,
Mert az ő keze szövi ezt
A tűztől tűrhetetlen inget.
Ne is reméld, hogy leveted -
Ha élsz, lélegzel, ez az ára:
A lángra juthatsz, vagy a lángra."

(T. S. Eliot - Vas István fordítása)

0.

EZÉRT

ezért volt minden van minden lesz
háló a kiszögellések között
a tett a kell a nincs az ég között
elvesztett lábak csonkjain keresztbe

azért mert jó vagy jó mert rossz
sokszögek jóságán körbe-körbe
spirálisan kerékbetörve
kétismeretlen lesz így egyre több

azért vagy jó mert jó vagy rossz

ezért volt minden van minden lesz
az űr a tér a számok
a túlnani tagadás
az érthetetlen szárnyai

világán szőttesül a világot szövő
befonva önmagába önmagából
míg felfeslik a megoldás

- - - - -

1.

/Miféle hálót.../

Miféle hálót szaggatsz te széjjel?
Miféle rácson akad fenn a lábad?
Megfeküdte gyomrod az alázat,
önvádat vegyítve talmi kéjjel.

Meddig zúz szét hajnalt még az éjjel,
szét meddig veti izzó tűz a tájat?
Holtodig hordod önös koponyádat,
magad glóriázva vaksi reménnyel?

(Miféle hálót vetsz ki a partra?
Menedéket a nincsen-menedékben.
Mindent fogni semmit sem akarva.

Miféle rácsot emelsz a szabadba?
Hatalmas agancsú, büszke énem,
mennyezet kékjére felakasztva.)

- - - - -

2.

/akaratok fényébe zárt.../

akaratok fényébe zárt semmi
korán kelni kényszerít a nap
mindig boldog, mindig boldogabb
én csak, én; általam te lenni

akaratom fényébe zárt lenni
te, csak te; mondd: lenni általad
mindig boldog, mindig boldogabb
rémálmok nyitotta puszta semmi

Tiszta semmi. Puszta vágy. Ítélet.
Bánhatatlan akarat alapja.
Fényszóró-kutatta szűk kalitka.

Így akartam. Véghetetlen élet.
Énem elnyert tenmagamra ébred.
Tökéletes világ megértett titka.

- - - - -

3.

2 + 1 + 3 + 8

Kommt, ihr Töchter, helft mir klagen
Elvetted a zenét
és a fényt is tőlem
Holz zum Kreuze selber tragen

Sehet - Wen? - den Bräutigam
Elvetted az oltárt
és az ént is tőlem
Seht ihn - Wie? - als wie ein Lamm

Sehet - Was? - seht die Geduld
Nincs zene csak ő; nincs fény csak ő
nincs oltár csak ő; nincs én, se ő

Seht - Wohin? - auf unsre Schuld
Hallgass - nur sie; nur sie
O Lamm Gottes, unschuldig...

- - - - -

4.

HIMNUSZ

Istennő, ki szavaddal az áradatot lecsitítod,
poklokra ablak magad is, poklokra vetsz zabolát,
szél jár-kel a templomromokon, szítva szelíd izzásra a szentélyt,
tűz kapuja - fegyelemtört, megtörhetetlen erő,
láng csap fel szakadékos mélyről, az édes, a rettenetes,
tűz kapuja - tavaszok tiltott gyökere, mindhalálunk,
darabokra szaggatottak, zúzatva büszkeség romjaivá,
tűz kapuja, szerelemnek hazudott kezdete minden mélynek -
üdvre ölő, szabaddá elemésztő, eredetlen űr,
kaputlan öl, telt nemlét, a Legszebb fagyott iszonya,
hamvaszthatatlan irtva a tűzbőleredteket hamuvá,
forgószélseperte koponyák nektárját teljig ürítve,
kiszaggatott szavakkal, szélbeszórt ágak, nyögjük a mondhatatlant -
Istennő, érted e szótlan imánk.

- - - - -

5.

KOMMENTÁR HÖLDERLIN EGY KÉSEI VERSÉHEZ (MNÉMOSZÜNÉ, HARMADIK VÁLTOZAT, RÉSZLET) -

felhasználva Pilinszky, Picander, Buddha, Sankara, Nádas Péter, egy zen- (csan-) szerzetes, Novalis, a Biblia és német evangélikus korálok szövegeit vagy szavait (a kommentár "//"-ek között van, az idézetek dőlt betűvel vannak jelölve; az "átfordulás" "umkippen"-ként értendő)

- - -

Megérett a gyümölcs, tűzbe merülve, főve,

//héjafosztva, pőrén, lángban, vérben, átkozott//

megkóstolták e földön, s az a törvény,
hogy minden befelé nyomuljon, kígyószerűen,

//iszonyu terhe az én vérem, kígyóvá válva,
asszony, asszony, méhed spirálisában, a kebleden szoptatott//

próféta módján, álmot látva
az égi dombokon. És sokat
kell elbírnunk, miként
vállunkon a hajótörés
terhét. De gonoszak
az ösvények. És ez méltánytalan.

//Befiehl du deine Wege -
a keresztgerenda, a tető főgerendája, az éntől lucskos,
a Kálí szájában porrá őrölt -
Anya, Anya, karjaidban megfeszítve,
útjaidon a por, a koponyák mennye, a híves Patak
(belőle igyál útközben, azért emeld föl a fejed),
zúzd szét, vedd rám, add magadra, zúzz szét, emlékezz -
Erkenne mich, mein Hüter,
gonosz, gonosz, gonosz, malaszttal teljes, áldott méz//

Mint paripák vonulnak a fogoly
elemek és a föld
ősi törvényei. S mindörökké
a határtalanba tart a vágy. De túl sokat...

// - mindenütt, mindent áthatón, minden érzékszerv mögött én vagyok,
rezdületlen egyensúlyban örökké, nincs számomra sem törvény, sem megszabadulás,
nem vagyok sem az élvező, sem az élvezet, sem az élvezet tárgya,
magam vagyok a megtestesült tiszta tudat és határtalan boldogság,
Siva vagyok, Siva vagyok -
elemésztett elemésztő, érzed a tüzet, ismered a tüzet, nincs irgalom -
mint átfordulás a halál végtelenjébe, a Hazatérés,
eltüzelt bárány húsa, ha találkozol vele, öld meg - ha találkozol Buddhával, öld meg,
sok, túl késő, sok volt, túl késő már//

...túl sokat
kell elbírnunk. S szükséges a hűség.

//Ich will hier bei dir stehen -
mindörökké, (hazugság), mindörökké, ne legyen úgy, (hazugság), legyen -
von dir will ich nicht gehen -
a te akaratod, (hazugság), a te akaratod, legyen, (hazugság), legyen meg -
túl, túl, túl, jaj, túl//

Mégsem kívánunk előre-hátra
tekinteni. Csak ringatózni, mint
a tenger ingó csónakán.

//Wie soll ich dich empfangen -
Ím, csodálatos ragyogásban
áll előttünk a Kedvesünk... -
und wie begegn' ich dir? -
Foszd le, foszd le róla, szent, szent, szent,
aki volt, van s eljövendő, a tiszta, a tiszta űr, hullámzás, Óceán, örök...//

- - - - -

6.

HÖLDERLIN KOMMENTÁRJA ATHEOSZ EGY KÉSEI VERSÉHEZ

Hátborzongató az egyedüllét.
Idegenség van itt. Gyűlölet.
Semmi sem mondható. A hiány tagadt meg.
A soha. Az örök. Soha többé. Örökké.

//Csak jel vagyunk, s mögötte semmi,
kín nélkül vagyunk, s már-már elfeledtünk
beszélni is a messzi idegenben.//

Semmi sem maradt itt. A csend.
A harc utáni űr. A szélkakas.

//Szeretet jeleként
ibolyakék a Föld.//

Szavak kínját nem fogja össze gond.
Emlékekét nem feledés.

//Levegő takarja és idő
a rémítőt, nehogy valaki
imákkal túlontúl imádja, vagy
a lélek.//

Hűlt helye az ölésnek épít.
Rommá ölelten szülnek gyilkosok,
forrásuk igázta folyamokba fojtva.

//Jel kell hozzá,
nincs másképp, így-úgy, hogy napot és holdat
hordjon a lélek, szétválaszthatatlan,
és fusson, éjt-nap, az égiek meg
melegedhessenek összeérve.

Ám hogy az mit tesz, a folyam, nem
tudja senki.//

Nincs már semmi. Ez van.

//Ami marad, csak a költők műve.//

- - - - -

7.

EZ VAGY TE

Ez vagy te: átélni feslő.
Gyűlölsz, gyilkolsz, vágysz és megerőszakolsz.

(Ruhákba mosva szenny: tiszta tűzbe sodrott áradat.
Küzdelme lét; békéje hiány.)

Én vagyok, valóban: az út és az élet.
Szomjjal, kínnal fedem el az űrt.

Ments meg! Kések bölcsőjébe tégy,
véremmel moss, véreddel itass,
bűnömmel vedd el a levegőt,
jogoddal fedd el a fényt,
ölelj vasaddal, bilincseddel,
zárulj rám! Eged göröngyök disszonanciája -

irtózat sodor, kitárt ég ölel,
széthullt otthon roncsa sírod,
megragadnak, nyüszítve menekülőt,
s vetnek az iszonyat poklába
(megragadom, nyüszítve menekülőt,
s vetődöm iszonyom poklába) -

fénnyé váltva lépek tükrökből elő,
látom Istent a víztükrök mögött -
holdak játéka vízen, égen -
aranyló sugár olvad magába - nincs.

- - - - -

/fejfa/

ÉL: 50 SZÓ - 10 MONDAT

Találkoztam egy lánnyal. Timi a neve.
Más dolgok is történtek még.
Az ember élete mintha zajlana, folyna.
Pedig áll. (Ama vak férfi a hídon.)
Áll, azaz a folyó egyszerre folyik mindenhol, egy helyen.
Fuldoklókat, néznek minket a hídról.
(Szeretném a folyamot is megpillantani; de csak hullámok.)

Szóval, találkozok egy emberrel.

- - - - -

2007. okt. - 2008. júl.