ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Képeket nézegetek, papíron, lapokon, az életben. Minden kép más.

Nehéz munka

Szekér halad. Mögötte lemenő nap, arany sugarak porral játszanak. A férfi kezében bot, barmokat biztat, arca izzadt. Lassan halad… Már otthon a gondolat, akkor ölében gyermeke szunnyad, vacsoraillat. Szeme szűkül, keskeny résen lát, nézi a messze kanyargó út porát.
Aranyló levelek alatt menekvést kutat. Ott távol a hűs patak. Mögötte, mint nehéz kő pihen a napi gondolat. Homlokában cikázik a pillanat. Színes fonallá szövi az otthoni nyugalmat.
Erős kéz botot szorít, tenyerében ömlik a veríték. Messze a ház, hajtja a napi robot ütemére derekát.
Világot álmodik magának, mint szálló madár szárnya suhan a távolságon át.
Önmagába zuhan majd este, lát suhanó lépteket, álom selymeket, soha nem látott képeket.
Reggel lépcsőn kuporog a csend, új útra hívja a hajnali pára.

* * *

Virágárus

Illatos virágok között ülve árul. Körötte, mint kapu, virágözön tárul.
Homlokán redők, napi gond, szeme valamit mond, benne csillagvirág mosolyog.
A házban, ott hátul pénzt várnak. Palántát ültet a kéz, földes tenyérben az érdem. Körötte hajnalban szedett virágok hatalmas kelyhe kínálja magát. Vásárló észre sem vette szeme alatt az árnyat, aggodalmat. Lesz-e ma egy betevő falat?

* * *

Betakarítás

Messze keleten él. Eledele marék rizs, ha akad. Munkában ina szakad. Mögötte kordé, bálák sora magasodik, s ő csak húzza, húzza. Mezítláb a porba'.
Szeme dülledten nézi az utat. Messze a cél, pihenőt kutat. Verítéke mellén csorog. Ide született, nem lát kiutat.

* * *

Utcazenész

Keze gitárhúrt penget. Kalap alatt mosolya csalogat. Előtte persely, pár pénzdarab. Szeme csak néz, hívogat, elég lesz tán' egy italra, pár falatra.
Fülébe új dallam lopódzik halkan. Előtte kicsi fiú áll, meredten néz, mint ki csodát lát.
Embert. Zenét. Mindent. Mit szeme befog. Szűk a kicsi szemhatár. Vágyakozva áll.
A zenész mosolya neki szól, keze új akkordot keres, arca ragyog, hisz játszik végre, valakinek.
A lemenő nap beragyogta. Két emberalak.
Már nem is itt az utcán, valami égi téren zenét hallgat.

Képeket pergetek. Nézem őket, csodálom. Még nem láttam semmit a világból. Sok van, mi előttem rejtve, örökre...