ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Sorsok

Képeket nézegetek, papíron, lapokon, az életben. Minden kép más.

NEHÉZ MUNKA

Szekér halad. Mögötte a lemenő nap, arany sugarak porral játszanak. A férfi kezében bot, barmokat bíztat, arca izzadt.

Lassan halad... Már otthon a gondolat, akkor ölében gyermeke szunnyad, vacsoraillat. Szeme szűkül, keskeny résen lát, nézi a messze kanyargó út porát.

Aranylóű levelek alatt menedéket kutat. Ott távol a hűs patak. Mögötte, mint nehéz kő pihen a napi gondolat.

Homlokában cikázik a pillanat. Színes fonallá szövi az otthoni nyugalmat.

Erős kéz botot szorít, tenyerében ömlik a veríték. Messze a ház, hajtja a napi robot ütemére derekát.

Világot álmodik magának, mint szálló madár szárnya suhan a távolságokon át.

Önmagába zuhan majd este, lát suhanó lépteket, álom selymeket, soha nem látott képeket.

Reggel lépcsőn kuporog a csend, új útra hív a hajnali pára.

UTCAZENÉSZ

Keze gitárt penget. Kalap alatt mosolya csalogat. Előtte persely, pár pénzdarab. Szeme csak néz, hivogat. Elég lesz tán' egy italra, pár falatra.

Fülébe új dallam lopózik halkan. Előtte kicsi fiú áll, meredten néz, mint ki csodát lát.

Embert, zenét. Mindent. Mit szeme befog. Szűk a kicsi szemhatár. Vágyakozva áll.

A zeész mosolya neki szól, keze új akkordot keres, arca ragyog, hisz játszik végre valakinek.

A lemenő nap beragyogta. Két emberalak.

Már nem is itt az utcán, valami égi téren zenét hallgat.

VIRÁGÁRUS

Illatos virágok között ülve árul.

Körötte, mint napi virágözön tárul.

Hoomlokán redók, napi gond, szeme valamit mond, benne csillagvirág mosolyog.

A házban, ott hátul pénzt várnak. Hajlik a derék, ültet a kéz. Földes tenyérben az érdem.

Hajnalban szedett virágok harmatos kelyhe körötte kínálja magát. Vásárló, észre sem vette szemében az árnyat, aggodalmat, lesz-e ma egy betevő falat...?

TÜKRÖZŐDÉS

Éveket kergetek, régi képeket pergetek.

Hagyd, hogy vezesselek!

Harang szól, messze ködös táj. Oszlik a homály. Zene lüktet, szikláról sziklára fut a tekintet.

Kanyargó út alatt futó kis patak.

Tavak mellett emberek. Zuhogó vízesés siet. Hova a rohanás? A zene ereje visz tova, kis faluba.

Bent a házban széles keret. Nézem magam tükörben. A látvány érdemtelen.

A tükröződés csodás a természetben. Ezer rajz a vízben. Fák hajlata, színe, híd íve, boltozata.

Lapot fordítok. Fűzfa hajlik ott.

Nézd velem a kéklő eget, hegyet!

Tükröz az est. Őszi ragyogás, önmagában is csodás, de most kettőzve ér véget a naplemente.

Télbe hajt az idő kereke, nincs megállás. Évről-évre örök az utazás. Szemlélődöm, majd tekintetem önmagamba fordul.

Lelkembe néz. Ott a gondolat, kezdet és vég elenyész...

BETAKARÍTÁS

Messze keletten él, eledele marék rizs, ha akad.

Munkában ina szakad. Mögötte kordé, bálák sora magasodik, s ő csak húzza, húzza, mezítláb a porba'.

Szeme dülledten nézi az utat. Messze a cél, pihenőt kutat.

Verítéke mellén csorog. Ide született, nem lát kiutat.

Képeket pergetek, nézem őket, csodálom. Még nem láttam aemmit a világból.

Sok van mi előttem rejtve, örökre!