"Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl.
Nem azt, hogy elfelejtelek, örökre. Nem közönyt jelent,
hanem azt, hogy hagylak szabadon repülni, szállj a magad útján -
abban a biztos reményben, hogy visszatalálunk egymáshoz.
Akármekkora a világ - százmilliárd fényév - a Végtelen kisebb,
mint egy búzaszem, s én nem tudok nem benned élni.
És te sem tudsz kilépni belőlem, soha, de amíg
nem a valóságos világban élünk, amíg a
mulandóságban vándorolunk: hiányzol és fáj."
(Ismeretlen)
Mindörökkön
Álmodnak mélyen a lelkek,
lábujjon lép el a hajnal.
Csend visszhangzik, és időtlen
fény lobog földön és égen.
Ma új nappal új remény éled,
s bár pislog az álmos világ,
a reggel harmatos könnyel
mosolyt szül: emléket ébreszt.
Halkuló hiány
(fiamhoz)
Hiányod halkul.
Csituló csendhez simulsz,
osonó emlékeken.
Sárguló fényképeden
aranyló porszem pihen.
***
Hozzám hajolsz ma
a végtelen, hűvös-kék
felhőkön át, csillaggá
csókoltam égi fényed:
emlék vagy - vigasztalás.
Árván
(apámhoz)
álomba bújva
könnyű ütemű dalra
szállok a fénybe
égi világod járom
szép mosolyodra vágyom