A fájdalomról
Valami rettentő, baljós dallamot,
Mint egy nem szűnő zúgást hallgatok,
Mi bennem egyre szól, zeng, nem pihen,
Áttör jó szavakon, akaraton, hiten,
Így telnek el feszülten mák és holnapok,
Mindegy, hogy hol vagyok…
Lassan fogyok el, mint a múló, szürke Hold,
Mely ragyogó fényt már oly régen birtokolt,
Lassan, mint ahogy a több száz éves fák,
Melyeken az idő acélos vas foga rág
És belül a korhadás egyre csak nő, halad:
Hol lustán kúszik, hol veszettül szalad…
Nincs hang, szó, tett, társ, vagy barát,
Nincs, ami felülírja a fájdalom dallamát.
Nyugalmam egy rázárt, nyüzsgő káoszban viszem
Keresztül taposva valóságokon és ezerféle hiten.
Bennem mindig tágra nyitva a fürkésző szemek.
Ma itt vagyok, de nem tudom, hogy holnap hol leszek…
- P. S. Marianna alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges