Kihunyt fények, mint az éj
mély-fáradt álcaszínei
fényszilánkok hamujában,
kapuját az égre tárja,
s vendég jön holdruhában -
ég száll a Földre, ahogy
üllő koppan szikra járja,
felkaptat Hold udvarába,
kigyúl ezer égi párja,
mind csillog, mégis árva.
Lassan, egy vén Galaxis
mozsarába csillagot tesz
szürkeségből éjbe hajlik,
fényruhából Esthajnal lesz;
nemsokára pitymallik -
sötét lándzsa a hajnal,
csillámira harmatot tesz,
könnyeit a fűszálakra
hagyja, új naptól erőt vesz
és hajnalt hoz a tájra.