E napsütötte föld mesélt
Gyerekkoromban énnekem,
Fülembe ősi, szent regét,
Röpülve át az éveken.
Belém nevelte itt a dalt
Az Isten, és ma énekem
Ezernyi szóvirágja hajt
Reményt talán a szíveken.
Te érted ég: anyám, hazám,
Sorokra mind a gondolat,
S ha eltiporna bús magány,
Te adsz szeretve álmokat.
Kezem, ha néha semmit ér,
S a könny szorítja torkomat,
E földön élni van miért,
Viszem tovább a sorsomat.