Bobby Solo*: Ha sírsz, ha nevetsz
(elnézést a hangzóanyag „minőségtelenségéért”,
http://www.youtube.com/watch?v=sfMqGJOVW5A
de ez a dal már-már vén és öreg
1964 – ben vették föl San Remóban,
és az nem mostanában volt, ugye?
De ez a hang…
Ez hang ma is üt.
Miként a dal is.
Vagy nem?
Véletlenül énekelt volna a „Solo” Fellini Dolce vitájában?
Tett Fellini bármit „véletlenül?)
Hogyha sírsz, ha nevetsz, veled nevetek én.
Mi mást tehetnék?
Lényed része vagyok, és nem egyéb.
Mosolyogj egyre, akkor is, mikor
látni többé nem bírsz…
Ha felnevetsz Drága, veled nevetek én:
mi mást tehetnék?
Lényed része vagyok, nem egyéb.
Sose feledd, hogy történt,
hogy először fordultál felém,
és mivel jár mind ez?
Többé soha nem lehetsz
magad csupán,
nem lehetsz távoli, messzi.
Lehet, az lehet, hogy elténferegsz,
de akkor is – valahogy -
magad mellett találsz egy reggel.
Hogyha sírsz, ha nevetsz, veled nevetek én.
Mi mást tehetnék?
Lényed része vagyok, és nem egyéb.
Mosolyogj egyre, akkor is, mikor
látni többé nem bírsz…
*valódi néven Roberto Satti, ki 1945 márciusában született a gyönyörű Cittá Eternában, és San Remoban debütált az Egy könnycsepp az arcon című remekművel. Esküszöm, hogy azt is lefordítom majd, de most ez volt égetően szükséges.