ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Feléd: ez annyit tesz, mint tőled.

A rezonanciák homlokegyenest harmóniája.

Hiábavaló hanyatt-homlok támadásaim.

Idegen égtájak felé — hiány-számban, rokon-időben.

Az épület átellenes szárnyain egymásba nyíló ajtók.

Miközben feléd, addig tőled.

Egyre lehetetlenülőbb.

                                                                   /1973/

                         *

Annyiszor ismételgette, hogy a közös

múltból egyedüliként felülírható,

míg maga is elhitte, s rászánta magát.

Nem állított valótlant: a történések

még mindig ugyanazok, csak nem egészen

ugyanazért és nem pont úgy estek meg. Hogy

azután miért és miképpen is, már nem

igazán firtatja. Beéri azzal, hogy

végre tényleg el tudja engedni őket.

Teljesen bizonyos benne: többé nem tesz

föl keresztkérdéseket. Még magának sem.

                          *

Rejtve hagyott részletek megosztásával

adott kulcsot a kezébe szövegei

értelmezéséhez (is). Kész-e használni,

vagy inkább elzárja elméjének titkos

rekeszébe? És ha történetesen el

is fordítja, feltárulhat-e előtte

mélyrétegük? Képes lesz-e megfejteni

történelem előtti jeleket a szív

legbenső falán, és vajon rá tud-e majd

érezni földerengő arcok között a

kezdettől fogva hitelesre? Volt idő,

amikor mindennél fontosabbnak vélte,

hogy választ kapjon kérdéseire. Ma sem

tartja érdektelennek, de tisztában van

vele: már nincs perdöntő jelentősége.

                          *

Elegendő egyetlen szálat meghúzni

a történet szövetében, és úgy tűnhet,

csaknem értelmezhetetlenné gyűrődik

az egész. Az összkép zavarba ejtően

más. A tájat más szögben világítja meg

a napfény. Más égtájak felől más szelek

fújnak. Másképp hajladoznak a fák, és más-

ként vetnek árnyékot. Más árnyalatú kék

alatt máshol gyülekeznek más formájú

felhők, és más a tükör is, amelyet más

vizek másképpen sima felülete tart

az égnek. Ám a változás mégsem teljes.

Háttérben most is ugyanaz a két ajtó.

Ugyanúgy. Képtelenül egymásra tárva.