Ha éhezem, szomjazom
Mikor a fejembe zárt gondolatok
Mellett a szívemben csak kongó ‘nincs’ honol,
S kezedre vágyom, amely dacol
E ninccsel, melegen megfogja két kezem,
…és két karodra: ölelő, szorító, simító karodra,
Amely a szívedhez húz, körbefon,
Sóhajtó mosolyt csalva ajkamon,
Karolva testemet, lelkemet,
…és arcodra, amelyre arcom rásimul,
Hogy bőrömön érezzem melegét félszegen,
És azt, hogy ez szeretet ahogy van, teljesen,
Akkor, - mondd, - ugye ennem adsz majd,
Ha testedre éhezem?
Mikor a hideggé váló napokban hirtelen,
Mint egy húr, fájón elszakad valami itt, belül,
És a döbbenet testemben szétterül,
És csak érző pillantásodra vágyok,
…tekintetedre, amelyben a lét ragyog
Dacolva minden ártóval: bátran, konokul,
Nyíltan nézve rám, értőn, igazul
Lopva vissza szemembe a lángot, a hitet,
…és ha szavadra vágyom a hangzavarban,
Melynek tiszta hangja áldás és oltalom
És én már szavaim többé nem mondhatom,
Akkor, - mondd, - ugye innom adsz majd,
Ha lelkedre szomjazom?
És én cserében odadom majd örökre
- Erős hittel hozzád kötözve -
Lelkemet, szívemet neked,
Amely téged az utolsó rezzenésig: szeret.
- P. S. Marianna alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges