Vasmarokban ziháló,
halkuló szívemen
kérgesedett sors-nyomokat pántol,
de olykor – villanásra – gyermekké varázsol
a szépre szomjazó emlékezet,
s míg a múltból feltörő,
ifjú ábrándok forrása alatt
cseppenként kortyolgatok
sosem-volt álmokat,
suttogó hiány-dalokat
ringat a távol.