II. Szonett - Rémület
Konokul taszít le a fájdalom,
Testemből marcangolja fröcsögve
Kínjaim, mintha innák lágy dalom,
De vihogva tépik, akasztják szögre
Kifordított emberi mivoltom.
Meddig lehet bújva megalázni
Még alig őszülő halántékom,
S felette fikarcnyi reményt se látni?
Nőm, ki tegnap velem, ma ellenem,
Bolondítja, repteti - majd megöli
Álmom, s tort ül omladozó lelkemen.
Viháncolj új keletű bajadérral,
Emlőid nászt feszengve ringjanak
Csupasz mellkasán - simuló ganéjjal!
- Pekka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges