földi köldökzsinór szorít
feszül egyre szorosabbra
akaratom gyengül ernyed
felezett végtelenből így lesz nulla
társból emlék
szavakból visszhang
múlt időt bújtat fényeiben város
kopogó csizmasarkam szíved üteme
magányosan mégis veled járok
megfest minden este a képzelet
maszatos vászna könnyes szemem
hajnalban hiányod hűvöse ébreszt
világaink válaszfalán jégkarc a jelen