ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Könyököl az ablakpárkányon. Az álla a tenyerében szeme valami távoli pontra fókuszál az ablakon át.

Gyönyörű a fény, ahogy megtörik szőke haján oldalt. Igazából innen a szoba sarkából nézve teljesen körbeveszi egy erőteljes sárgán kezdődő, majd halvány kékbe lágyuló fénysáv az egész testét. Alakja tisztán mégis félhomályban látszik. Onnan ahol szőke haja véget ér a tarkója alatt, egészen a sarkáig sötétbarnában játszik így nyáron is szinte hófehér selyem bőre. Meztelen.

Hiába az utcák, a járdák, a bárok a táncparkettek és a kopott taxik, ha megkérdeznéd, hirtelen azt válaszolnám folyton meztelen. A karjaimban, a zuhany alatt, éjszaka a korlátnál az erkélyen. És persze azokban a pillanatokban is, amikor eszembe jut. Meztelen az arcán avval az ártatlanul ördögi és pusztító mosollyal, ami feléget bennem mindent. Ami megmarad, azt elpusztítják azok a ragyogó kék szemek. Amikor félig belép az ajtón bal kézzel a falra akasztott kulcsért nyúl szeretnék hátradőlni a karosszékkel fejet csattantva a padlón.

Szóval az ablaknál áll. Gyönyörködöm a vonalaiban. Szeretem végignézni a gerince vonalát a nyakától egészen a fenekéig. Elidőzik a tekintetem a fenekén, a combjain, majd hirtelen szeretnék négykézláb mögé lopakodni és megcsókolni a jobb térdhajlatát. Ez kellemes érzés, viszont ha napközben támadnak ilyen gondolataim, mikor távol van, hogy megérinteném, megcsókolnám, akarom, nos, azokban a pillanatokban úgy érzem, megőrülök. Kínomban tíz körömmel kaparnám a falat, üvöltve szaggatnám a függönyt. Ez a kín az én titkom gondoltam, míg egyik reggel tudatta velem, minden az arcomra van írva. Ki tudtam volna rohanni a világból a szívem helyén avval az örömmel alaposan meglocsolt fájdalommal.

Óvatosan az asztalhoz lépek. A vázából kihúzok egy szál kissé hervadt sárga (a kedvence) rózsát. A szárát egészen rövidre töröm. Mögé lopakodom. A rózsa fejével óvatosan megsimogatom. Ahogy a szirmok a bőréhez érnek az egyik lágyan a padlóra hull. Megborzong, ahogy a virágszirmok megérintik a bőrét és végigjárják a gerince vonalát a tarkójától a fenekéig. Libabőrös lesz két válla között, karján szőke pihék merednek fel.

Innen zavarossá, homályosság és örvénylővé válik minden.

A következő pillanat, amire emlékszem az, hogy magam is meztelenül állok a háta mögött. Bal kezem a csípőjén, jobb tenyerem a köldökén és mélyről feltörő forró lélegzettel a tarkójára lehelek egy csókot.

Innem folytatom a történetet, ha elmúlik a szédülés…