ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A tisztaszobában már állt a karácsonyfa. A fán négy gyertya világított olyan
fénnyel, hogy még Benő is tudott volna olvasni alatta, ha már ismerte volna a
betűket. Karcsi bácsi meg még ráadásul a lámpa kanócát is feljebb csavarta,
hogy a világot tán még a keresztnél is látták. Nagypapa is bejött egy Menyből az
angyalra a nyári konyhából, de előtte a malacfülű lovat odalopta a fa alá, amit
már régóta faragott Benőnek. Éppen egy fényes, labda hasú búgócsiga mellé
került. Mikor meglátta az a kényes masina, hogy csak egy parasztló áll mellette,
finnyásan arrébb húzódott. Egyébként a paripa azért lett szegény olyan rövid
fülű, mert tegnap, amikor már kész volt, igazítani akartam rajta én is egy kicsit,
de jobboldalt véletlenül félbenyírtam. Nagypapa aztán megkurtította a másikat
is, hogy egyforma legyen.
Ica néni közben a poharakat teletöltötte vörösborral, és mindenkinek adott,
csak nekünk gyerekeknek töltött rengeteg vizet hozzá. 
Nagypapa boldog karácsonyt kívánt a házra, és felment a keresztig a
gyülekező, vidáman iszogató pásztorok elé.
Tán még fel sem ért a pásztorlesre, a csiga már nótázva pörgött a szoba
közepén, mint a motolla. Benő mikor felvette keresztig a karácsonyfa alól,
először azt hitte, hogy valami csodalabda, és bele akart rúgni. De megmutattam
neki, hogy hogyan is megy, mert már láttam ilyet az iskolaszertárban. A tanár úr
vette a fiának Mihály napra, mert ugyan Ferinek hívják, de akkor van a
születésnapja. Két napra rá, a mamája elköltözött vele a városba új életet
kezdeni. A búgócsiga meg ottmaradt a tanár úrnak.
Ezt a részeges Szalajtó néni mesélte a népboltban, mikor gyufáér´ meg
petróleumért küldött Karcsi bácsi. Én akkor még nem értettem - mert kicsi
voltam -, hogy mér´ akar egy asszony új életet kezdeni, mikor még él? Aztán a
tanár úr azon a búgócsigán akart valami kísérletet bemutatni a felsősöknek, de
előző nap lába kelt neki a fizikaszertárból.
Én jobban szerettem az előkelő rátarti játéknál a szegény távoli paraszt
rokonát, a facsigát, akit ustorral kellett verni, hogy jókedvvel forogjon a földön.
Az István napi búcsúba két forintért árulták.
 Miután megértette Benő, hogy hogyan kell a masinával játszani, nótáztatta,
táncoltatta néhányszor, de megunta, hogy állandóan utána másszon mikor lejár.
A legvégén már nem is hasalt utána, mikor a búgócsiga az utolsó tánctól
kifáradva, begurult az ágy alá. Ott majd frászt hozott a szunyókáló Milu
macskára, aki azért ment oda duzzogni, mert nem kapott semmit szegény
karácsonyra, de közben elaludt.
Én bizony kaptam a Kisjézustól egy klott gatyát hétköznapra. Vasárnapra volt
egy igazi rövidnadrágom, amit mise után le kellett vetnem, mert Ica néni rögtön
elrakta a ládába. Nem bántam, mert mindig vörösre dörzsölte a lábam és olyan
kemény volt, mint egy ereszcsatorna, csak éppen nem zörgött. Karcsi bácsitól
kaptam, de kímélnem kellett, mert ő hordta még mikor iskolás volt. Ahogy én

Ica nénit ismerem, még Benő is ebben fog udvarolni. Én ugyan már régóta egy
hosszúnadrágot szerettem volna, de Ica néni azt mondta, hogy vesz majd, mikor
behívnak sorozásra. Már meg se mertem kérdezni, hogy mi van akkor, ha nem
vesznek be katonának? Ica néni megvigasztalt, hogy ez is már majdnem
hosszúnak számít. - Persze, ha térden járok -, de nem mondtam, mert
karácsonykor pimaszkodni a legnagyobb bűn, és ezért a pofont is aszerint méri.
Harisnyát is kaptam télire, mackó alá. A térd fölött egy gumipántit kellett
ráhúzni, hogy ne a bokámba hordjam már öt perc után.
Pajtás fel se vette, hogy idén se kapott semmit. Én a harisnyát szívesen
nekiadtam volna, de nem hiszem, hogy vagánykodott volna vele az utcabeli
kutyák előtt. Jobban örült annak az arasznyi kolbásznak, amit Karcsi bácsi, már
keresztbe álló, csillogó szemekkel a szájába dugott. Úgy nézett ki Pajtás, mint
egy szivarozó kalózkapitány a kormánynál, akit a moziba láttam a múlt havi
vetítéskor a tanácsházán
Ica néni néha-néha gyűszűzgetett a borból. Karcsi bácsi meg korsóval itta,
mert nem volt ivóvödrünk. Szép ájtatos szenténekeket nótázott, Benő meg a
priccsen ülve csodálattal hallgatta. Milu az ölében szunyókált, mert már öreg
kandúr volt, de álmában azért hozzádorombolt, dúdolt halkan a dalhoz. Én az
utcai zajra figyeltem, de még semmit sem hallottam kintről, de Pajtás hirtelen
felugatott örömibe, hogy Milu ijedtibe´ még álmából riadva rögtön felborzolta a
szőrét a felpúpozott hátán.
- Megjöttek a pásztorok! - ordítottam, mert hallottam, hogy teli tüdővel már a
kútnál éneklik, hogy: Pásztorok, pásztorok….
Nagypapa bejött előttük Leipziger úrral, a kocsmárossal, és behozták egy
jászolban a Kisjézust, aki békésen aludt, hiába is ordibáltak körülötte nagy
örömmel a magasztalók. Leipziger úr a nagypapa legjobb barátja volt, már a
háborúban is, és különben is Krisztussal egy hiten nevelkedtek, mert ő is zsidó
volt.
Ahogy betódultak a betlehemesek, Pajtás farkát csóválta örömibe, mert
megismerte a messzi Szentföldről jött pásztorok szagát. Csoda, hogy ez a kutya
mindenkit ismer?
 *
Benővel mi is körbeálltuk a többiekkel a jászolt, és elénekeltük az „Ó gyönyörű
szép" nótát. Közben Leipziger bácsi segített Ica néninek pálinkát tölteni. Karcsi
bácsi is velünk nótázott, mert már újra kinyitotta a szemit, amit pihentetett egy
órácskát. Benő a kabátkáját akarta a Kisjézusra rárakni, mondván, hogy még be
sincs takarva és megfázik szegény, de megnyugodott, mert közben az egyik
kezdőpásztor behozta Szűzmáriát Józseffel, és három tehenet a saroglyáról.
Nagypapa pokrócot terített a lóra és a pásztorinasnak, aki a birkanyájat a két
szamárral is be akarta vinni, mondta, hogy nem kell, mert így is sokan vagyunk
már benn.
Az asztalt kirakták az udvarba, és áhítattal körbeállták a jászolt. Mindannyian
kucsmát és birkabundát viseltek, hatalmas farkasverő bunkót szorongattak,

amivel néha a földre vertek, ha fontosat mondott valamelyikük, amire figyelni
kellett.
A főpásztor - onnan tudom, hogy az volt, mert tulokszarv lógott a nyakában -
elregélte a legendát. De mielőtt belefogott volna, a tulkos Benő elsírta magát a
váratlan zajra, mert egy néger pásztor az égre mutatott és fehér szemgolyóit
forgatva felordított, hogy:
- Csillag állt meg az istálló fölött! - Meg különben is, először látott szerecsent.
Az megsimogatta a fejit:
- Ne féjj Benő - mondta.
Erre én is meglepődtem, mert sose hittem, hogy azok a négerek is ilyen szépen
tudnak somogyiul beszélni. Majd mindegyik földre feküdt, avval, hogy ők most
álmot látnak, de nagypapa hozta a sajátfőztü pálinkát, erre rögvest az összes
pásztor fölkelt a poharáért. A szerecsen olyan mohón itta, hogy kétoldalt
végigcsordult az erős ital. És láss csodát! Amerre lefolyt, nyomában tiszta
fehéren tűnt elő a bőre. Fene se gondolta, hogy nagypapának tényleg ilyen
méregerős a pálinkája, hogy a bőrt is kifehéríti.
Az ünneplők a vége felé magyarnótákat is énekeltek nagypapával, és Karcsi
bácsival, és ittak még egy jánosáldást. A sötétben nagy nehezen felpakolták a
kocsira a betlehemes dolgokat. Még jó, hogy a birkanyájat nem hozták be a
jászolhoz, mert most aztán terelgethetnék fel a kocsira, de bizonyára már rég
szétszéledt volna a bégetős társaság.
Leipziger bácsi - mert övé volt a ló is -, felült a bakra, és elindultak az
éjszakába a Kisjézussal. Még utánuk néztem a tornácról. Nótázásuk
végigzengett a hódunyha alatt szuszogó alvó falun. Becsuktam a kaput utánuk,
és már a kút mellett mentem, mikor akkorát dobbant a szívem, hogy tán még a
keresztig is elhallatszott.
Az alvó orgonabokor alatt a hóban ott feküdt a Szűzmária. Biztos a
betlehemesek felejtették itt a nagy pakolásban. De szerintem valahol a kihalt
úton eshetett le a szekérről. A részeg pásztorok meg csak úgy otthagyták.
Miasszonyunk meg gondolta, hogy inkább idejön hozzám. Kitudja? - nekem
biztosan jobban kell, mint egy behavazott országútnak.
Gyorsan hátravittem, és bedugtam éjszakára a szalmakazalba, hogy meg ne
lássák. Dobogó szívvel mentem ágyba, de szívem majdnem kicsordult a
boldogságtól. Arra gondoltam, hogy talán valaki maga helyett küldte az égből. A
pásztortok nótás csapata meg mehet haza Betlehembe, üres kézzel.  
Legfeljebb szidhatják részeges fejüket, hogy mér´ hagyták el Szűzmáriát,
Szentkarácsony éjszakáját, valahol a magányos, kihalt mezőn...