A gyász elönt. A test bolyong,
A föld sem issza könnyeim.
Kereslek én, a vak bolond,
Az elme néma csendjein.
Kopár világ, mi vár reám.
Az életünk hová terel,
Ha minden este hajnalán
Az ébredéssel elveszel?
A Nap halad. Kevély Idő:
Megállni, várni képtelen.
Lobogva fáj mi volt, mi jő…
A kínt kaparja két kezem.
Reménytelen kereslek én,
Figyelve, várva jöttödet…
Hogy átkiálts a gyász ködén:
’Jövök, töröld le könnyedet!’
/ Kittinek, 2022.05.10./