A kertbe mentek Ők
Ha azt hiszed, hogy bárhol a világon
nem érzed majd, hogy minden elveszett,
ha sok hűtlen hitszegő hamis árnya sző
csalárd álmokat árva szíved felett,
űzd el az álnokot, hívd a tiszta fényt,
mit ringó lámpabúra vet otthon föléd.
Emlékezz rájuk, a kertbe mentek Ők,
a soha vissza nem térő, bölcs üzenők;
"bőven-termő lesz itt egykor minden ág",
– és föléjük hajoltak a kék szilvafák.
A kert volt az életük, ünnepük, álmuk,
belőlük nyílt számunkra életvirág.
Megrendítő ma a folyók hömpölygése,
ködfelhő párállik nehéz sóhajukból;
mint kemény perben bíró vállán a súly,
liheg, zihál a part – beszív és kifúj –,
lobog az emlék, marasztal, visszahív,
de nem érti senki már a fák könnyeit…
Hallgatom, ahogy a folyók zuhognak,
özönlik hátukon sok illanó emlék...
A szétfolyt időről míg mesélnek a habok,
elrévedezem bölcs, ős-mosolyokon;
virágot bontanak álmaik a fákon,
és érzem, örömük bennem dobog.
(Irodalmi játék, megadott szavakra: beszív , kifúj, lámpabúra, visszahív, stb.)
- gosivali alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges