Már a mozdulatlanságtól
cseppfolyós falakra írva
találkozom csak veled
kibélelt testtel neki az éjnek
mintha sosem jönne hajnal.
A régvolt tegnapok
motyognak történeteket
arról hogy városok közötti
vonatokon ülve
vállamon bánattal távolodom.
Innen visszahozni már
nem lehet de bujkál még
bennem valami az ördögön kívül
táguló szemekkel néz ki belőlem
a nevem sem tudja és nem kopog.
Csak belép leül a székre
kér egy italt aztán egy dalt recseg
mintha értené mi történik belül
kezével torkomon árnyékával
a szemeimen reszket.
Senki sem hívott hogy
vigyázz rám mégis mellettem
taposol a szennyezett kövekre
esőfelhőket teregetsz hogy
megőrjíts ezerféle szürkével.
Most végre látlak
idegen vagy vágytalan
hűs emlőkkel ébreszted vágyam
hogy combokra hulló erdőként
zúgjak gyönyört magamnak.
Eltévedtem
őszülő szakállamban
tél moraj lapul
Kitárt ablakok (befelé zárva)
Elfogyó szavaim csobognak minden éjjel.
_____________________________________
2011. február 9.