Lesz-e még,
hogy csábít e földi táj,
úgy dobban a szív,
mint hajdanán,
vagy marad a remegő lét
s a kereszt,
amit az ég ránk mért?
Lesz-e még,
hogy a szunnyadó jambusok ütemén
magasra szárnyal a dal,
napizzó délutánokon
a víztükör átsüt a fákon,
szemünkben fodrozódik a kék,
s az éj peremén
a Hold kibukkanó fényétől
megrészegült tenger
a lábam elé lép?
Lesz-e még,
hogy nem lesz több könny,
összeforrhat-e újra,
mi bennünk összetört?
Most, amikor
sötét felhők borítják Európa egét,
elveszni látszik a józan ész,
hamvába dől a megzakkant világ,
hajnalok tűnnek el
a nemlét felé –
az ember tervezni nem mer,
a szellem erőtlen,
rég áhított álmokkal hál
a maradék remény,
feldobog a kérdés:
Lesz-e még nyár?
Lesz-e még egy esély?
*
saját fotó