Másik bolygó
.
Vihar dörömböl. Ropog sortüze -
rögből, árnyból fekete tömeg.
Áramszünet. Ki együtt hazaért,
most összebújik: minden megremeg.
A nap a föld túloldalára bújt.
Tombolnak vad, ősi elemek.
Nem látnak, félrelöknek, ahogy
mellettem elsüvítenek.
Megfeledkezett az isten rólunk.
Csak kint maradt kutyák vonyítanak.
Megszédül. Jeges orkán cibálja,
esőfüggönyön vág át egy alak.
Tán én vagyok? Sötét, vad, magányos
e másik bolygón élni sem lehet.
Az éj kezében játékszer vagyok:
villámot szór, sikolt. Eltemet.
Arcomért kapkodnak kopasz ágak.
Sáros patakok rohannak tova.
Karom nyújtom egy messzi fény felé.
Az utolsó esélyed: Fuss haza!
Robajjal dől ki százéves diófa.
Éjfél dörren: Meghalsz, ha megállsz!
Az utolsó éjben feléd futok,
egy kis szobáig, hol vacogva vársz.
- Kovács-Cohner Róbert alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges