In Memoriam Treblinka
Elkorhadtak a hónapok és a napok hova tűntek?
Lankáknak zöldjét éhezte, kövét se hajítva
Fájdalmának, mit vég nélküli álmaiból oda
Vetve mocsokba, az ember priccsen várta a hajnalt.
Lánctalpak csikorogtak, tolták új sikolyából
Holtak csontváz halmait, alvó lágerek éji
Hamvának földjét, évekre sötétbe taszítva.
Boldogságban a földi valóság, éji világban
Elnyelik egymást végtelen, és a közelben a többi
Ott ragyog, ég a sötét vádló csönd, ontja sok átkát,
Oly kor volt ez, melyben a kín ölt, s hullik az ember,
Álmatlan szégyent köp, iszony tépi, s veri bűntlen.
Olcsó ronggyá foszlott testén rezdület ömlik,
Fullad a vörhenyes agyszövedék, már éget a téboly,
Ő már tudta kiért hal majd sok földi teremtmény.
- Pekka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges