Mirabell-kert
Összeborulnak hamvas-üdén
szellőlebbentő csendben a fák.
Nyugalom ül a lombokon.
Égi vásznán árnyat bont a Nap,
mélyre les, -mint beomlott kutak-
fellobbanó hittel letűnt korok
rejtett titkai után.
Fáradt testet éget így a vágy,
hatalmába kerít,
ledönt a szépség, a varázs,
hogy befogadd megadón,
lüktető borzongással
évszázadok szellemét,
mit ősök őse alkotott.
Virágok, csobogó szökőkutak,
sétalugasok, nyírott fűsövény.
Felhők fölé emelt kőtömbökön
Istenek vigyázzák itt az Édent,
amit az ember csábító,
szép szemektől megremegve
kedvesének álmodott.
A viharok is mozdulatlanok.
Salome léptein jár kanyargón
szelídgesztenye fasor közt a fény.
Áthatoló színek, formák álomvilága ez,
gyönyört vetett ágy szerelmi nászhoz.
Összefonódó, lágy vonalak,
megfejthetetlen ecsetvonás
a táj homlokán.Tornyok,
kápolnává szentesült imák,
örök szomj, és örök éhség.
Karéjt hasít az éj bujkáló holdból,
aki nézi, hangokat hall,
szférák zenéjét, őket látja fenn,
-kettőjüket-
csillaglevelek közt, tejútsétányon,
egymást ölelve, születve, lehullva,
ahogy új, és új alakot ölt a kert
harmatos öntőformákból
hajnalok tüzében rabul ejtve,
mielőtt felébrednél.
Hogy benned szépüljön tovább.
(Kép: Horváth Piroska: Mirabell-kert)
- Seres László alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges