Péntek reggel
Ez a kurva reggel, ebben a kurva buszmegállóban. Kiborult a kávé, ettől persze én is. Persze igazából nem is vagyok itt. Fülhallgatóból zene simítja el a karcos külvilág képeit.
Hogy itt belül mi történik?
Talán naplemente van. Talán telihold.
A szavai keringenek itt a fejben. A szememben a tekintete rugdossa az érzékelés ajtóit. Nem tudom, ki, vagy bejönni szeretne e.
A szürkülő sarkok ádáz pókjai erotikus hálót fontak körénk az elmúlt este. Az én remegésem, az ő halk szavai és csendjei ölelkező párnát hajlítottak az ágy, a pléd és a lámpafény csillogó cseppjei közé. Kócos fürtjeit talán hűs erdőnek látom. Talán a mellkasomra hajította kócosságának minden báját. Tenyere a vállamon. A másik talán ágyékomat takarja mézet öklendező ösvényként jár a comb és a köldök között.
A tenyerembe képzelem a körmeit.
Az apró anyajegy a bal combján világítótorony. Szétszaggatott halászháló köztünk a vágy. Éhes koboldok fonják újra és újra össze. Mezítláb jár a parti köveken. Bokalánc csillan a túl sok fényben. Egy apró sikoly egy éles kavics miatt.
Törött gitárok utolsó nyögése gurul a szoknyáján a földig.
Én egy érintéstől részegen bokáig a vízben, sirályok rikoltása közé ordítom, hogy akarom őt.
Valaki meglöki a vállam, felszállok a nevesincs buszra. Túl fényes, túl nagy, túl idegen minden. Az otthon hagyott kiborult kihűlt kávét bámulja, elsimítja fürtjeit a szeme elől. Csak suttog: Itt vagyok! 2022.02.18.
- northman alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges