Ki merem jelenteni nyugodt szívvel, hogy semmilyen titkos, törvénytelen dolgot senki sem végez nálunk!
Mégis ott ágaskodik a szembeni háztetőn az a periszkóp. Sunyin és gonoszan lesi minden mozdulatunkat. Éjjel, nappal. Most is gúnyosan csillog az egyszem szeme, hogy oda sem merek nézni. Inkább még a függönyt is összébb húzom. Figyelem, hogy amint megy le a nap, egyre jobban uralkodni látszik az alkony fényében. A környező tetőket már homály borítja, de ő gőgösen föléjük magasodik, és vörösben játszó szeme előtt semmi sem maradhat titokban. Tekintete behatol minden sarokba, a bútorok alá, a szekrény mögé. Remegve kandikáltam ki az íróasztal mögül, és ott pislogott a libegő sötétítőfüggöny rései között. Félelem töltött el. Átmentem a szobámba, de amikor az ajtón kinéztem, megláttam, amint a tető cserepei fölé nyúlva figyel.
Reggel, már a fürdőbe menet ott találtam a helyén. Olyan ideges lettem tőle, hogy el is vágtam magam borotválkozás közben. Kérdezte is a feleségem, hogy miért csináltam magamból faragott képet?
Zavaromban leejtettem a borotválkozó tükröt, mire nejem újból mondott egy mellbevágó szót: „a törött tükör szerencsétlenséget jelent!”
Na, még csak valami szerencsétlenség hiányzik! Nincs így is elég bajom? Itt van ez az átkozott periszkóp, amelyik minden mozdulatomat figyelemmel kíséri, még talán a gondolataimat is képes kifürkészni.
- Miért vagy olyan zavart, olyan nyugtalan? – tűnt fel a nejemnek a viselkedésem.
- A periszkóp, a periszkóp… - motyogtam.
- Miféle periszkóp?
- Amelyik állandóan figyeli a házat, a lakást, minket!
- Miről beszélsz, ember?
- Nem látod? Ott szemben, a háztetőn? Ott csillog most is a tükre!
Feleségem a függönyt félrehúzva, a szemeit meresztve nézett a mutatott irányba, majd hirtelen felkiáltott.
- Hiszen az nem periszkóp, hanem a központi fűtés túlfolyója!