Elalszunk, ébredünk, végül is mindegy,
a hallgatózó éjben alvajáró képzelet
így vagy úgy, de átlépi tulajdon határunk.
S míg szerteszórja árvaságunk eleganciáját,
akár kifent kések az összevérzett ólban,
újra szétválaszthatatlanul fénylünk fel
a pusztulásban.