ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Az alábbi versben erre a Rilke-versre történik utalás:

Már egyedül a szív hegyein. Nézd csak, milyen apró
ott a szavak végtelepülése, és magasabban
- s ó, de parányi az is - ott még egy utolsó
érzelmi majorság. Ráismersz-e?
Már egyedül a szív hegyein. Követ érez
maga alatt a kéz. Kivirágzik egy s más
itt még. A szótlan meredélyből
egy-egy tudatlan gyom dalolva virágzik.
De aki tudva tud? Jaj, a tudni kezdő
hallgat most, egyedül a szív hegyein.
Jaj, igaz, errefelé ép ésszel,
jár fel-alá ez s az, védett hegyi állat,
jön s elidőz. S a nagy madár nem félve körözget
a csúcsok tisztult tagadása körül. - De
védtelenül, itt fent, a szív hegyein...

(Ford.: Vas István)

- - -

....Valamint erre a Goethe-versszakra (a Marienbadi elégiából, ford.: Szabó Lőrinc):

De hát vége a világnak? A bércek -
szent árny fejüket már nem koszorúzza?
Folyóparton zöld tájak nem kísérnek
erdőn-mezőn át? Nem érik a búza?
S roppant Ég nem ível odafent, Ő,
a Formateremtő és Formadöntő?

- - -

NNÁ-tól most csak a "karhossznyi sün" van, a Paradicsomkert-ből, kissé szétszabdalódva :)

* * * * * * *

Olyan, mint felfelé tartani egy bizonyos
lelki sétányon.
Szervezőerő már nincs, központozás még.
A meredély ott, arra lejt, karhossznyi. De hiszen
nincs gravitáció. A fák is, a parki fák
nem tudni, mit keresnek itt. Sétány ez?

Olyan, mint gomolygás. Köd, ha már sétány.
Út az van. Erdő is. Fent-lent is. Szavak is.
Képe valaminek, az erdő mélye, a víz sötétje, jaj.
Manók még nem kísérnek erdőn-mezőn át,
nem érik a búza, s a roppant Ég nem ível odafent,
Ő, a Formateremtő és Formadöntő. Kérdőjellel a végén,
mert ez már Marienbad, elégia és Goethe.
Emlékek ezek?
Charlotték? (Nem is.)
Főleg manók, nem veszélyesek, csak veszélykeltők.
Ugrálnak a paplanon, párnán, szavakon, sátorlapon, nem is
róluk van szó, inkább erdei sötét, gomoly, séta.

Az olyan, mint és az az közti résen át vezet
az emlék-patak. A hágón egyedül van,
a visszanézésben az ember (a vadállatka). De hiszen
ez körülötte van, itt, most. A séta
a szavakon. A séta a szavakon. Kitárul-e
a táj? Ami vissza van. Itt, most, tárva, közte.
Csak köd. És hideg van. A forma nélküli látomás?
Nem, nem az. Ez. Inkább intenzitás,
rángás, hullámzás, hullámforma nélkül, az csak
felszín, semmitmondó, félrevezető, megszálló.

Csak egyedül. Még csak nem is már.
Még csak nem is a szív hegyein.
A csúcsok tisztult tagadásánál
forma nélkülibb, még csak nem is
formátlan, keselyűtlen. Nem is
sün (de), nem is sárkány (dehogynem). Ám
idő-detonációk, ama fák, parki fák még
körös-körül, igaziak, télleg, mást nem is
lehet mondani. Itt ér hát véget. Itt ér véget.

2009. febr.