Mielőtt elmúlik a nyár,
pipacs a széllel szóba áll:
Mondd, te csélcsap,
- simítja a gyűrött szirmokat -
hányat szerettél még,
jártadban-keltedben?
Ó, csak te voltál, - suttog a szél.
Másra rá se néznék, mondtam rég.
Elpirul a pipacs, vendége tovalibben.
Ott távol egy másik virágnak suttogja:
Csak téged, csak veled,
piros szoknyája alá nézeget.
Aztán siet tova,
hisz' jön a többi nyári hónap.
Nyomukban az ősz kopogtat,
söpri a szirmokat, bibéket tör,
s ő tudja jól, tavaszig csak
emlékeket ringat.