Kovács-Cohner Róbert versére*
Szitakötő
Szél sóhajt szivárványos ég alatt.
Holnap. Hátha. Harmat hull, könny pereg.
Összezárt szirmok – csendlakat.
Szitakötőszárny villan. Nem remeg.
Mozdulatlan. Figyel. Összpontosít.
Elenged mélységet, időt: elrugaszkodik.
Benne a túlpart. Belőle épül a híd.
Őrzöd. Szétbontod. Újrateremti lényegét a hit.
______________________________