Tétován várt a messzi föld...
Félőn ragyog, mint prizmáin át az ég telente,
S emlékeink a fényekben elkezdték dalolni
A mátyásföldi orgonák illatát remegve,
S jó volt hídjainkon át világfolyókra hajolni,
Tétován várt a messzi föld, hol kóborolt a fű,
S egy megsebzett szív fájó üzenetét olvasta,
Míg egy ütőér erejével - cseppnyi aranyfényű
Vonzódásainkat újra egymáshoz nem sodorta,
Hogy izzón feszülő pillanatokban a nyomát
Se lássa léptének, a hold int az ablakon
Búcsút, elköszön - hagyja lehullni ezüstporát
Mondd, és ki simítja gondokkal rajzolt homlokom?
Örökké, monoton utazom így valahova,
Repít, mint szárnyain a közös képzelet tova.
- Pekka alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges