ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Takács Zoltán illusztrációja

Előlegezve Verő László* születésnapjára, aki úgy és akkor ünnepelheti az évfordulóját, mint az Angol Királynő őfelsége.
– Semmi gond, meglesz – mondta Jóska a barátjának, aki egy elektronikus irodalmi lapot felelősen főszerkesztett.

– Mondom, hogy viszünk, Laci – a frankfurti piacon vásárolunk a legbüdösebb francia sajtból.
Lehetőleg a Béla bátyád szerezze be, mert az ő kifinomult érzéke, ínyencsége garancia a sajt pedigréjére, mert sajnos mondanom sem kell, a te paraszt ízlésed nem evidens - monda a főszerkesztő.
– Így igaz – ismerte el Jóska.
 
Béla a sajtot megvette, hazavitte és a hűtőbe betette. A sajtot az üzletben ötszörös fóliába forrasztották.
Másnap Béla felesége már a hajnali órákban szekrényből a kertbe vitte a ruhákat szellőztetni, és megrendelte a lakás újrafestését. Kijelentette még, hogy vagy ő, vagy a sajt, mert még egy éjszakát nem fognak hármasban tölteni egy fedél alatt.
Gordiusi megoldás: Béla azonnal átszállította a bajkeverőt testvérének, Jóskának, tudván, hogy az ő felesége már kiskorában elvesztette a szaglóképességét. A sajtcsomagot óvatosan kihelyezte az erkélyre, vigyázva rakta le, nehogy felébredjen, majd hirtelen visszaugrott, és bezárta maga mögött az üvegajtót, de a zajra persze, hogy felébredt a beste. Egy darabig morgott, fújt dühösen, de végül sikeresen a szabadba harapta magát. Kopogott, zörgött az üvegen, Jóska már igen unta a makacs bámulását, hogy legalább a látványt távol tartsa, egyszerűen behúzta a függönyt.
Jóska pontosan tíz percet pihent, mikor a ház elé szirénázó mentőautó érkezett az alattunk lakó idős asszonyhoz. A szélütés jeleit mutató nénit beszállították frankfurti egyetemi klinikára. Ott az őt körbevevő orvosok nem értették, hogy a beszélni képtelen páciens mért mutogat botjával makacsul a plafon felé.
Béla és Jóska másnap elindultak az ezer kilométeres útnak. A biztonság kedvéért a sajtot még egy vánkosbörtönbe is bebugyolálták és úgy gyömöszölték be a lakómobil hűtőszekrényébe. Egy ilyen börtönből még egy Monte Cristo se tudna kiszabadulni.
– Most gyere ki te piszok! – mondta Jóska és rácsukta az ajtót.
A hegyeshalmi határátkelőn gyenge volt a forgalom. Kurt Weber már türelmetlenül várta, hogy megjöjjön a váltótársa, mert a finom, soproni asszony végre megígérte, hogy feljön hozzá a bécsi lakására. Órájára pillantott. Megvolt még – ugyanis kollégájával történt, hogy egyszer a lekezelt útlevelet átnyújtotta a belépőnek, s mire kezét visszahúzta az óra már nem volt a csuklóján. Röviddel később már a ´Piroschkagulasch` étterem vécéjében folyt az ádáz alkudozás rá, egy üzbég lánykereskedő és egy török átutazó történelemtanár között.
Kurt Weber rendbe rakta az asztalát. Maradék szalámis zsemléjét Burkusnak, a határőr kutyának adta, ki maga sem tudta, hogy melyik oldalon is szolgál tulajdonképpen, ezért mindkét államtól beszedte járulékát. Nem firtatták az altisztek, mert gondolták, hátha valami nagykutya van a háttérben.
Időközben belépésre begördült Jókáék lakókocsija és a vezető lehúzta az ablakot. Ekkor történt a katasztrófa. Weber első pillanatban terrortámadás tervére gondolt a zalai gáztartályok ellen, amely megbénítja átmenetileg az egész Dunántúl életét, beleértve a légtéren áthúzó vadászgépek navigációs képességét is. A bűz első hulláma, ami a kocsiból áradt, azonnal megbénította az agyát, elvesztette az eszméletét, de szerencsére a vegyi gáz riadót kiváltó jelzőre zuhant.
A szirénák sikoltozására leállt a forgalom és kitört a pánik, csak Burkus zabálta kétpofára csámcsogva a menázsiját. Megérkeztek a gázmaszkos terrorellenes kommandósok. Oszlopok, autók fedezékéből szökdeltek elő, egymást fedezve a lakómobil felé. Az elvakító, hangsokkoló gránát belövésére nem volt szükség. Mikor az első harcos elérte az objektumot, hirtelen beugrott az autóba, feltépte a hűtő ajtaját és ráfogta géppisztolyát a félelemtől remegő sajtra. Most már nem volt olyan hányaveti, rémülten pislogott a fegyver csövébe.
A kommandó parancsnoka hamar lefújta az akciót. Lepecsételtette a hűtőszekrényben lévő küldeményt, ami majd csak a szerkesztő házában, zárt ablakok és behúzott függönyök mögött nyitható fel. Megkésve kerékpáron becsörömpöltek a tévedésből riasztott wienerneustadti sporthorgászok is, ugyanis azt hitték, hogy a héten ismét feltűnt a Fertő tóban a Loch Ness-i szörny húga, holott csak Egon, a pénztelen vállalkozó úsztatta a gazdag, de ronda menyasszonyát.
Pest felé szinte eseménytelen volt az út leszámítva a boglári sikertelen rablótámadást, amit visszavertek. Az elkövetők magyarul beszéltek, de érezhetően francia akcentussal. Jóska a biztonság kedvéért a a visegrádi kertészmérnök barátjával, aki Zamárdiba nősült, behegesztette a hűtőszekrény ajtaját. Mire elérték Pest határát, már lerázták az őket követő francia autót is. Laci a háza előtt várakozott egy szerelőbrigáddal, akik szakavatottan kiszabadították a szállítmányt és eltűntek, mivel a pénzt már jó előre felvették.
A sokmenüs vacsora fejedelmi volt. Végre szervírozásra került a sajtok vénséges vén anyakirálynője. Jóska még nem próbálta ezt az egzotikumot, egy darabig csak nézte, majd kedvet kapott hozzá. Nem is volt rossz, de neki ez túl előkelő. Inkább marad a parasztkolbász és a hagymánál.
Sziszi cica őfensége – ki tulajdonképpen a ház úrnője – közömbösen nézte végig a vacsorát és mikor meglátta Jóskát, lemondóan csóválta szép kerek fejét.
– Na, ez is itt van – gondolta, – most megint jó hangosan kell vernem saját mancsommal az ablakot, mikor éjjel kegyeskedek bekívánkozni a könyvtárszobába.
Sziszi tulajdonképpen a Verő családot, mint személyzetet tartja, és kegyesen eltűri a beléjük nevelt hódolatot – igaz, sok türelmet, megértést és munkát igényelt a betanításuk. Alapjában véve kedveli is a családot – különösen a jól táplált főkomornyikját, Lászlót –, de tartózkodik tőle, hogy kinyilvánítsa szimpátiáját, mert még elkanászkodik. Jóindulatúlag elnézi hibáikat, mert tudja, hogy ők csak oktalan emberek.
– Most meg, hogy odavannak ezért az illatos dologért, ami ugye nem rossz, de nem is vadásztak rá sok-sok órás türelemmel. Ezek még biztos nem is próbálták a frissen fogott vakondot, meg mérget veszek rá, hogy még nem ettek idei másodköltésű verébfiókát –, gondolta és nagy kegyesen visszavonult a könyvtárszobájába.
________________________

* Verő László költő, irodalomszervező 2006-ban alapította a 7torony irodalmi magazint.