ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

A tigris az asztalon ült és reggelizett. A strandkávéház teraszánál tévések, újságírók és riporterek falkája nyüzsgött. És mindez miért? – Azért, mert a hírverés a munkámhoz tartozott.
        Vagy negyven éve a világhírű Sarrasani nagycirkusz sajtófőnöke voltam – ilyen titulus illett a céghez, ahol alkalmaztak. Az volt a feladatom, hogy a társulatról minden nap legyen valami „színes” a médiában. Ezért is rendeztük ezt a délelőtti akciót Nürnbergben, mely majdnem „színesebbre” sikerült, mint ahogy szerettem volna.
        Már korábban meghívtam az újságírókat és a helyi tévéseket egy megbeszélésre, a másnapra tervezett akcióról. Mivel ez a brancs nem szívesen konferenciázik idegen helyen, ezért a találkozóhoz abban a kocsmában foglaltam különtermet, ahová amúgy is minden nap eljártak. Elmondtam nekik, hogy a másnap a „Dutzenteich” tó partján, egy kávéház teraszán fog egy vérszomjas tigrisfenevad reggelizni. Természetesen elviszi a gazdáját, Erich Leuzenger urat is. Utána rövid fürdés a tóban garantálva. Szenzáció lesz! - ígértem.
        Másnap reggel a csíkos ragadozó, akit egyébként Majának hívtak - örök nő -, már a fotósok kedvéért az asztal tetején ült – tudta, hogy így jobban fog mutatni a címlapon.
        Miután megkapta a lavór tejet, amit maga a főnökasszony szervírozott – mert a pincérnő bezárkózott a mosdóba - és nekiállt lefetyelni, amúgy szibériai hölgy módjára. Véletlenül a mancsával kiborította és lelökte a tejes lavórt az asztalról, és kíváncsian hajolt utána megnézni, hová is eshetett? Én közben gyorsan felvettem neki, hogy még ihasson tovább, lévén még nincs vége az akciónak. Ahogy a lábasért leguggoltam, egyszeriben megdermedtem, mivel éreztem, Maja a tarkómba szusszant.
        Ez a vég! - gondoltam. Talán valaki besúgta neki, hogy én vagyok az a pasas, aki miatt extrába még külön is dolgoznia kell. Bénultan hallottam, amint a fotógépek kattognak, mint a megbolondult kasztanyetták.
        A cirkusz biztos saját halottjának fog nyilvánítani, - gondoltam - na persze, ha Maja után marad még belőlem nekik is valami. A tévések gondolták, hogy jó gyerek ez a reklámfőnök; tényleg szenzáció lesz, ahogy a megboldogult beígérte nekünk.
        - Te drága Maja cicus! – éreztem, ahogy a kedves vadállat végignyalta a nyakamat ahelyett, hogy belőlem csinált volna nagyon is színes híranyagot. A Csíkos még csak belém se kóstolt. Az újságírónépség talán neheztelt is rá egy csöppet…
        Maja becsületesen - mint ahogy megbeszéltük - kiitta a második tejadagot és fürdőmezt sem öltve bemászott a tóba. Tett néhány karcsapást kóstolóként, szemmel láthatólag élvezte a vizet. A reggeli sétálókból már elég nagy tömeg verődött össze. Néhány rendőr is feltűnt és hátrébb terelte a tóhoz túl közel merészkedőket. Maja -, mint afféle ízig, vérig komédiás - élvezte a sikert. Alábukott, majd újból felmerült, így azt is megmutatta a hálás nézőknek, milyen sokáig bírja víz alatt levegővétel nélkül. Persze, hogy megtapsolták. Ráadásként még hanyatt fekve lebegett is egy kicsit, majd vizet vett a szájába és kifújta, mint egy szökőkút.
        Már túlságosan is nagynak találtam a felhajtást. Ideje eltűnni tigrisestől. A szerkesztő urak visszaloholtak fészkükbe, hogy minél hamarabb leadhassák az anyagot. Maját az acélszálakkal befont bőrszíjjal is, csak nagy nehézségek árán tudta gazdája kivonszolni a vízből. Ő kegyeskedett bemászni az autójába, mert eszébe juthatott, hogy fő már neki ebédre a kecske - amit nagyon szeretett, sok nokedlivel és kovászos uborkával.

        Másnap az irodámban ülök, s örömmel lapozom az újságokat. Gyönyörű felvételek, remek cikkek - nem volt felesleges kiadás az előzőnapi bőséges trakta… Kinézek az ablakon. Látom, ahogy begördül egy rendőrautó. Kiszállnak, bejönnek ketten; egyikük kezében újság, kinyitva a címoldalon.
        - Látja ezt? - dobja az asztalomra.
        - Igen, látom - válaszoltam. Egy valóban jól sikerült kép Majáról, amint a tóban egy csónakvédő gumiabroncsot harapdál önfeledten.
        - Tilos mindenféle veszélyes vadállatot közterületre vinni! Ehhez a Rendészeti Hivatal különleges engedélye szükséges. Van ilyen engedélye?
        - Nincs – feleltem, az igazságnak megfelelően.
        - Folyamodott érte írásban?
        - Nem. Már bocsásson meg őrmester úr. Kaptam volna ilyen engedélyt, ha kérek?
        - Nem. Ezért a vétségért kénytelen vagyok megbüntetni 1200 márkára.
        Fizettem, kasszíroztak, elmentek. Nagyon meg voltam elégedve; az ötszörösét is megérte volna a reklám. Átsétáltam a munkások konyhájára. A szakácsnétól kértem egy birkalábat.
        - Szépet tessék adni, mert tigrisnek lesz - mondtam és átsétáltam Maja ketrecéhez. Csak bedobtam neki a rácson keresztül, mert kezemmel nem mertem benyúlni...