ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

(Gyárfás története)

Józsika, közeli ismerősöm fia – meséli Gyárfás – egyik este későn, már tíz óra is rég elmúlt kopogtatott be hozzánk. Különös látogatás volt ez. Hallgassátok meg.
A fiú abban az időben éppen a harmadik gimnáziumot végezte. Szülei nagyon szigorúan nevelték, különösen az édesapja. Este tízig engedték szombatonként buliba, diszkóba. Ez ellen nem lehetett apelláta – szigorú büntetést, sőt verést is kapott, ha ez ellen a szabály ellen vétett.
„A gyereket úgy kell idomítani, mint a kutyát, vagy lovat!” – szokta mondogatni, ha szóba került a gyereknevelés.
Történt egyszer, hogy már elmúlt az engedélyezett idő, s Józsika barátaival mellékutcákon igyekezett hazafelé. Kihasználva sötét sikátorokat elfogatta az egyikük által felkínált cigarettát. Alig szívott kettőt-hármat a sarkon ki más fordult be a sikátorba, mint az édesapja.
Ahogy megpillantotta az apját, Józsika gyorsan zsebre dugta az égő cigarettát, mivel eloltani sem volt ideje.
- Hazafelé! – kiáltotta a szigorú szülő, egy taslival is megtoldva szavait.
Józsika nem várt újabb bíztatást, hanem lóhalálában futott haza. Közben a még parázsló cigaretta átégette a zsebét és a nadrágját is, mire észbe kapott és árokba dobta a „bűnjelet”.
Otthon aztán gyorsan bevonult a szobájába, de mikor a ház elcsendesedett, kiosont, és kiégett nadrágjában megjelent az ablakunk alatt. Az erélyes kopogtatásra letettem kezemből a könyvet, s kinéztem az ablakon.
- Gyárfás bácsi, tessék rajtam segíteni!
- Gyere be! Nyitom a kaput.
Mutatta a kiéget foltot a nadrágján, s kért találnék ki valamit, hogy kerülje el az atyai szigor következményét. Arra gondolt, hogy beszéljek az apjával, s így elkerülheti a súlyosabb büntetést.
Nem tartottam jó ötletnek.
- Gyere, inkább elmegyünk a szabó ismerősömhöz, hátha gyorsan befoltozza.
Így is tettünk. Vendel barátom meglepődve nyitott ajtót, de mielőtt bármit is kérdezett volna kancsó bort és poharakat tett az asztalra.
- A fiatalembernek is tölthetek?
- Nem javasolom – tiltakoztam.
Koccintottunk - Józsika borszéki vízzel.
- No, lássuk a medvét! – szólott Vendel, miután letettük a poharat.
Józsika kissé zavart képpel megmutatta a kiégett lyukat a nadrágján.
- Apám agyonver, ha meglátja!
- Vesd csak le, s add ide! Valamit csinálunk vele.
Vendel nem beszélt a levegőbe. Leült az asztalához, odahúzta a lámpát, munkához fogott. A nadrág fonákjából kihúzott, saját szállal stoppolta be a lyukat olyan szakértelemmel, hogy csak bámultam. Utána kicsit átdörzsölte hamuval, hogy ne különbözzen nagyon az anyag többi részétől.
- Hol tanultad, barátom, ezt a mesterséget? – kérdeztem méltán csodálkozva.
- Jó mesternél. Miklós mesternél, aki a színház szabója és kellékese volt. Ő alakítgatta, javítgatta, toldozta-foldozta a ruhákat, amiket az előadásokon viseltek a művészek, és sokszor még a saját ruháikat is. Jó tanárom volt, sok mindenre megtanított, és én mindent meg is tanultam. Hívott, maradjak mellette.
- Mégis haza jöttél. Miért?
- Az ok nagyon egyszerű. Nem akartam a barátja lenni, a nőket szerettem…