Meleg van, lassan
minden forró katlan.
Víz alatt kezemben
régi kagylók, permet,
csillogás, emlékek.
Minden darab
képet mutat
- régi nyarat.
-----------------------
Keskeny tű fokán
átfűzött cérnán
egyensúlyozó
lélek-gondolat
marad, míg
fonal szakad.
Bizakodó pillanatban,
csodára nyitott szemmel,
örök-remény hittel tudom:
Nem lehet igaz a végső
- magára hagyott pillanat!
[ kép forrása :Pinterest]
Elhullnak lassan kék virágaink,
de szívemet betölti még a láz,
ahogy a fényben ringó tó fölött
valami könnyű édes illatot
permetez rám az elszirmozott
virágaitól elköszönő nyár.
A parton halk nesszel nád rebeg,
meglegyinti lágyan a szellő,
és hozza egyre a balzsamot,
szórja szét – valamit üzenne még –
felém lehelve a mélabús illatár
de az oly kedves, egykor hosszan
mellém szegődő, drága osztálytárs,
Júlia is néma, elszökő emlék ma már,
akár a mélabús, távozó nyár.