ülünk a homályban
egymással szemben
csodálkozom
hogy ma
mennyire megnőtt bennem hiánya
morzsalék
maréknyi kincs-cafat
lapul korhadt zseb
rejtekén
elherdált emlékek
rozzant vázai
szeretlek
szeretsz
sokszor leírtam
leírtad
olvastad
olvastam
a paplan megint tűhideg
súlyát latolgatom szelíd
haraggal feledve feslett
gyermekénem szomját
és ha kezed sem érhet el kezemig
majd színt vesztett levelek paplanában
átkulcsolom kezem a magányon
Kettőt csörrent
A telefonom
Aztán néma
Csönd lett
Én egyet
Vártam csak
A másodikon
Gondolkodom
talán túléled a holnapot
gyermekkorom játszóterén
lengenek a hinták
emlékek ülnek bennük
valami itt ragadt örök
ami mindig velem tart
hazafelé úton
Szürreál volt a délután
Poligám a dal
Mikor a múzsa
A diák szobájába
Besurrant