… nem emlékszem
inged illatára,
cserben hagy a szánalmas ösztön
eltékozolt csillagóra múltán
mivégre az erőlködő remény
palásttalan titkaimnak
terrakotta lámpafénye
csalogat hozzám közelebb,
Kócos hajjal ébredt
a reggel,
haját a horizont
bíbor szalagjával
befonta
Olyan régen hiányzol
- és bizonyos napokon
egészen el tudom hitetni magammal,
hogy még bírja tekintetemet
testmeleged -
Szorong a szél úgy sír
ágakba fogodzó szimfóniája
puhasárga fény
borongós barnát ölel
vigasztalóan
Utólag hiába keseregsz, ha
Valaki megelőzi a halált
S szirén dalával
Avatár testedből kiráz,
a ritkuló csonttól görbül a gerinc
vagy utunk ferdülései nehezednek
vállainkra
őszülő tincsek
töredező fogak
... :)))
Talán Poszeidon rád is őrületet bocsátott
Mikor szerelmes lettél egy bikába