talán elég lenne egy pillanatra meghalni,
hogy érezd húsom hiányát
Ma olyan fájósan
ébredtem megint,
Hagyd magamra zárnom az éj ajtaját,
- az ezüst kulcsot vidd, Neked adom -
hogy megérintsen a messzeségen át,
a káprázóan szép csillagvadon.
Néma űrben lebegek, egy csupasz kő,
tanulmányozhat, mind ki hozzám jő.
Ideje van mindig a csodáknak.
Megtapintván immár a sebeket is:
még sincs harmadik utáni nap.
Szomjas a föld por veri fel
Itt a Húsvét, locsolni kell
Áll az ágyú, vízzel tele
Hímes tojás a kereke
Tudták, hogy szűz...
Ez benne volt az
Éjhosszú
Tegnap-sikolyban…
Nyomtalan utakon járok
az idő vérzi fáradt lábnyomom