Az ezüstszínű textilfesték hamar bepenészesedett. Valószínűleg a víztartalma miatt. Az Apa beleszagolt a tégelybe, majd beletúrt a fapálcával, amin száraz rétegeket képeztek a korábban használt festékek. Kiemelt az ezüstszínű masszából egy keveset, amin szapora sárgás fény táncolt. Tetszett neki, amit látott, bár kicsit dühítette, hogy a festék már használhatatlan. A kis helyiség, ahol a dolgait őrizte, szűk volt és sötét. Azt a kis világot, amit most bámulva csodált, az a négy szál gyertya adta, amiknek lángocskáit a résnyire nyitott ajtón áramló szellő borzolgatta.
2003-ból
9:30. Este. A megfigyelt alany valószínűleg tisztában van azzal, hogy megfigyelik. Reggel fél 10-kor ugyanis - a délelőttös kollega feljegyzései szerint - aludt. Az ágyában. Vagy kevésbé felkészült munkatársam eszén túljárva csupán kitömködte a takarót, míg a város egy ismeretlen pontján ivott. Egyesek ugyanis látni véltek egy kalapos, zilált, össze-vissza vágott arcú egyént az egyik belvárosi presszóban a nevezett időben.