Ma olyan fájósan
ébredtem megint,
Hagyd magamra zárnom az éj ajtaját,
- az ezüst kulcsot vidd, Neked adom -
hogy megérintsen a messzeségen át,
a káprázóan szép csillagvadon.
Néma űrben lebegek, egy csupasz kő,
tanulmányozhat, mind ki hozzám jő.
Ideje van mindig a csodáknak.
Megtapintván immár a sebeket is:
még sincs harmadik utáni nap.
Szomjas a föld por veri fel
Itt a Húsvét, locsolni kell
Áll az ágyú, vízzel tele
Hímes tojás a kereke
Tudták, hogy szűz...
Ez benne volt az
Éjhosszú
Tegnap-sikolyban…
Nyomtalan utakon járok
az idő vérzi fáradt lábnyomom
műfordítás
Egy fiú halála
(aki egy elmegyógyintézetben halt meg egyévesen)
Valami ott kiszakadt belőlem
Valami lélek, valami nagyon olyan
Nem volt ebben semmi méltóság,
Vagy bármi hasonló.