Alkony harangok vére csordul
a virágóra hervad tegnapot mutat
ez a város mely engem kihordott
nyissátok hát ki a kapukat!
Goreczky Roland festménye: Klónok
kipusztulunk írmagot se hagyva
rendelés szerint légből kapott
ideák jegyében a végső
logikának ki mondana ellent
rossz néven veszik hogy mostanában
mind ritkábban tolulnak nyelvemre
löknének maguk előtt ezerrel
a helyzettel durván visszaélve
/1/
nem érted és nem ellened
nem veled és nem nélküled
nem feléd és nem is tőled
felőlem te s én felőled
milyen elmélyülten
vizsgálod tükrödben
a bárány szemét
Hasztalan bíbelődsz dedukciókkal.
Miként járhatnád be az utat alap-
színektől a spektrum teljességéig?
Konstruált sosem lesz elég eleven.
Örökösen a csapdák vashidege:
akárha nem lenne más, tapintható.
Nyomulva közelítők érvényüket
vesztve oldódnak föl — fekete lyukban.
Már jóideje nem akarsz pótolni
fájó mulasztást. Miért kínos mégis
újra szembesülni érintetlenül
hagyott szirmokkal? Ugyan mitől sérti
Zászlók
gondosan össze-
csavarva
újra csak az erőgyűjtés
csökönyös buzgalma
marad