Tűz se lobbant már éjek ölén lángra,
éj se sír fel, ha csillaggá válnék.
Csillag se hoz enyhet szempillámra,
akkor se, ha újra rád találnék.
Kővé vált a napfény árnya
testemre sziklákat görget
megfagyott a tenger árja
holt virrasztja az élőket.
A hangod
kószáló
akkordok
megőrzöm
magamnak
ma dalnak
(Mottó: Feladni elveket
csak elvtelenül lehet.)
A sorstól annyi jussot kaptam,
hogy az életembe
majdnem belehaltam.
Sorsod
mit rád mértek
láthatatlan vaskezek
- Istentől valón gyötrőn is áldás -
melynek terhe kínlódva nyomaszt
nem álomfolyó felett ringó kérész-élet
nem is könnyedén szárnyaló szabadság
ájult szélvirágzása hogy életre kelhess újra
csupán egyetlen napra mielőtt lába elé hullnál
önkéntelen tapogatózva mint lelked mélyén a hit
amit olykor át se látsz csak érzed csodákra képes
e lelkedből kiszakadt örök létű szépséges próbálkozás
benne minden nap minden pillanat mikor szűkül már a fény
Bélyeg van
a vonódban
bélyeg
ahogy játszol