Örökzöld
Őszies, elhagyatott utcasarokban egymást követő fák
még őrzik a szűzies lombkorona dús dallamát,
az idő körzője körbe halad a gyémánttengelyen,
közé ékelődik az értékorientált levele;
sorsok szárai elvarratlan szálakként függnek tőled,
hagyd, hogy éljenek, lélegezzenek, s az erezetük táplálja őserődet,
fehér virágba borult a bő termése,
általa lett ártatlan, fehér zászlón leng: a ne lőjetek mégse!
Kifakult vagy, beteg, barna törzsű elkorhadt tuja,
légy üde, légy örökzöld, amin a föld is,
az ágak is örökké hajtanak, ki tudja
meddig, újra és újra.
- Nórica alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges