Barátaim, a sakkozók csendben űzik
a tudást, sorstársamul szegődve.
A fekete-fehér bábukat vezénylik rohamra,
vonják védelembe, léptetik tétlen -
taktikának megfelelően. Felismerhető
törekvések; agyafúrt ötletek, ravasz
kivárások, cselek - hangtalan
észkommunikáció. Váratlan kombinációk,
háttérfigurás betartások, tapintatlan
parasztok, áldozati cselek, fenyegetéssel
felérő udvariasság adódnak, mint
az élet mindennapjaiban. Sakkfigurákkal
veszélytelenebb, bár partnereim
gondtól ráncolt homloka nem ígér semmi jót.
Míg a táblát lesik merően, emberbaráti
sugallatokra hallgatva, áldozok tisztet,
bástyát. Ritkán értékelik nagylelkűségem
(győzök, így is sokszor). Látva arcukon
egy-egy ajándék matt után az önelégültségbe
csomagolt tiltakozást, beláthatnám, hibáztam.
De, hát mint mondtam előre, részemről
nincs tét, legyőzési vágy, a játék: játék
a csodáért és nem a nincs-kegyelem
állapota. Kétlem, hogy ért a világ.