Mint...
Ma ismét fiktív a színtér,
újra álmodom,
de mégis ezt az égboltot
már láttam valahol,
nem lehet valóságosabb.
Robusztus álmok bástyái védenek,
cizellált sorok rengetegében.
Sűrű lombkorona büszke tudatán belül
legelészik egy őz.
Satnya lába eltiporja
a valaha voltat,
s amikor eloszlik a porfelhő,
újra látja
a busás boldogságot.
A magány mellett ülök,
némán rám mered,
nézésébe' benne zsong
milliónyi kis nefelejcse
az emlékezésnek.
Olyan, mintha tényleg egyedül lennék;
magamba nézek,
mint ki nem tudja
hányadán áll nélküled.
Egyedül birkóztam meg
a megfelelés legádázabb ellenségével,
már mondhatom,
hogy veled,
győzött az öntörvényű
jelen, a múlt diktatúrája felett.
- Nórica alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges