Szép a csend
(I. változatban)
Sötét éj leple alatt, egy árnyék követ,
olyankor nem tudom, mi van velem,
néha szédülök a fáradtságtól,
alvajáróként viselkedem.
Csak tapogat a remegő kézfejem,
nem lát, nem hall Istenem.
Az erdő mélyén bolyongok,
önmagam megejtőn keresem
a jót, bennem nyugszik a szándék,
s fújom, ne aludjon ki a parázs semmitől sem.
Égnek a világok szikrái,
velük együtt csapongok szertelen.
A fa nyugalma megszállja
zaklatott, hűvös csendem,
kialszik a mosoly régi álmaidból,
mi marad hát, te nincstelen?
Összesöpröm a hamu martalékát,
az égbe emelve a markomba teszem.
Várok arra, tartson még sokáig,
ez az enyhet adó este, idelenn
vigaszként égesd meg mohó ujjaid,
mind a tied, nem fájhat a nem.
Rám néz az Isten, egymásra összpontosulunk,
szép a csend, fényed betakarja idegzetem.
- Nórica alkotásai
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges