ARTpresszó - művészeti portál - versek, irodalom, próza

Kamillának, Jankának; más Kisgyerekeknek is

Először is azt kell tudnotok Kis Unokáim, hogy Sárkányhoz jutni nem egyszerű dolog. Mert az nem úgy van ám, hogy bemegy az ember egy állatkereskedésbe, és kér egy Sárkányt a pult alól vagy egy dobozból.
A Sárkányok túlnyomó többsége nem kapható egyszerű állatkereskedésben; a Sárkányok többségét fogni kell vagy magatokhoz édesgetni, mégpedig Messzemese-földjén.

Krumpliszezonban a cseresznyeszedés felesleges attrakció! Annak mímelése is. Az öcséd szájától ne vond meg a mindennapit, sem krumpliból, sem másból.
Filodendron leveleket hajtogatsz csak, de nem eleget! Röpködnek a nemes legek, harsányan dünnyögő szelek… A ház, levegője ráz, amitől már-már bánt a frász.

E nappal kezdetét veszi a Nagyhét, a régi magyarban sanyarú- vagy a videshét = vizeshét.
A negyedik században alakult ki az elnevezés, hebdomasz megalé, latinra téve a septimana maior: később lett a görög hebdomasz hagia, a latin septimana sancta, de ismerik "csendes hétként" (hebdomasz apraktosz, hebdomada muta) is.

Csonttá fagyott az üregbelső, Muszika visított az éhségtől. Összebújt a didergő család és egymásra hangoltan, hallucinálva, őzek által felszolgált vegyes salátát habzsoltak, laposra horpadt, korgó gyomrukba, álomszerűen. Úgy néztek ki, mint nagybeteg kiscsirkék riadt csoportképe. Legalább ebben a csontfagyasztó hidegben, a szőrük ne hullt volna.
Musz a családfő, eleget evett a nyáron ahhoz, hogy még mindig tekintélyt parancsolóan méretesebb külsővel kínlódott a többieknél.

Útban Papeete felé, 1892. április kilencedikén, szombaton.

Jó ideig gyalog mentél, ugye Koke?
Mangófák, kókuszok, mangrovék kísértek utadon, meg a gondok.
Zsebében az ópium-kivonatot hordta tablettákba sűrítve, arra az esetre, ha nagyon fájna a bretagne-i bunkók törte lába.
És fájt a lába, miként az élet, miként lánya és fia hiánya, miként Vincent oktalan halála.

Utca végéből, az épphogy fagyott, nyirkos keménységű, kietlen időben, toporgón, kezeit zavarában összekulcsolva, egy pózna mögül les a leveles gyerek. Tavaszodik, március van, rügyezhetnének már a fák, megengedhetne a fagy is, az a halvány zsemlyeszínű, szürkeség, komor felhők mögül kibukkanva, ideje lenne, hogy átvegye az uralmat. Nem jön a télnek tudomásul venni, hogy lejárt az ideje és halálnak halálával halt. Fickósan rugdossa az utolsókat, még a hó is elkezd apró pelyhekben szállingózni.

Mataeia, 1892. április kilencedike, szombat.

A trópusi hajnal párája nyirkossá áztatta Koke fekvőhelyét annyira, hogy gatyájából is – melyben aludt - facsarni lehetett a vizet. A páracsöppek vízzé összeállva zuhantak, hulltak napkeltekor a pálmafák ágairól.
Koke lekászálódott az undorítóan átizzadt lepedőjű ágyról, és a pálmakunyhó két alig elválasztott helyisége közül átment a másikba: a hálóból az éléskamrába.
Éhes volt.
Élés?
Kamra?

I. A mű:

Emlékezés egy nyár-éjszakára

Az Égből dühödt angyal dobolt
Riadót a szomoru Földre,
Legalább száz ifjú bomolt,
Legalább száz csillag lehullott,
Legalább száz párta omolt:
Különös,
Különös nyár-éjszaka volt.