A Pó, gyorsfutású című szonett
keletkezésének elképzelt, minden
irodalomtörténeti alapot nélkülöző leírása
A gyorsfutású, lágyhullámú és lagúnazöld Pó folyam napnyugatról napkelet felé zubogva hömpölyög, és öt fő ága van: keleten, ahol megébred az Alpokban, Po di Maestra a neve, ám Torino környékétől Po della Pilának tessék nevezni! Piacenza városánál ismét nevet változtat, és meg sem szólíthatjuk más néven, mint Po delle Tolle.
Beleibe markoló keserűséggel ordított Rina, nyughatatlan csordatestvéreinek, akik ha tőlük függ, már rég nyugodtan szunyálnának a következő napi -igen összetett-, pirkadattól naplementéig tartó, táplálkozásnak nevezett tevékenységre, erőt gyűjteni. Rina zokogott. A kevert festék, világossárgától sötétpirosig, minden árnyalatát szürkébe fojtotta, az eget uralma alá vevő telihold. Rina csak bőgött, egész testében rázta a zokogás, kifehéredett a lelki kíntól és egyre csak ismételgette.
Mottó:
„Csak dalolj, dalolj szívem,
ez a fény ma még enyém,
de holnap már azt kérdem én:
hol jársz, van-e más, aki hív?
Új csók, ami átmelegít?
Tavaszi éjszakán, van-e ki
rád talál, aki a mennybe száll
csókod után?”
- Szívélyes üdvözletem kedves uraim! Nem tudják, mikor kezdődik a műsor?
Csenevész társával körülnéztek. Igen furcsa -székeken bambuló ábrázattal-, elszőkült cifraságú, piros rózsákból, halvány sárgába bicsaklott emberkék ücsörögtek
szerteszét, több mint angyali nyugalomban. Csak egy, a bal sarokban, adott valami életjelszerűt. Két székre intett.
- üzenet palackban -
Atlantiszon a hajnal és az alkony volt a legszebb, mert egyformák voltak ugyan, és mégsem voltak egyformák. Az ég ugyanolyan sötétlila árnyalatot öltött mindkét napszakban, de sárgával kékkel keveredett hajnalban és narancsokkal alkonyatkor.
Cecilia Cornaro és Giorgio Barbarelli széphistóriája
Giorgione, vagy ahogy itt, a Városban jellegzetesen velencei módra becézték, Zorzi, Cecilia ölébe hajtotta fejét és mesélt.
A Városról mesélt, az ő városukról, az ő csodálatos, mesébeillő, ékszerdobozhoz hasonlító Velencéjükről.
Cecilia Cornaro és Giorgio Barbarelli széphistóriája
1876. január harmadikán Sassaroli levelet írt a Sonzogno e Ricordi zenekiadónak, egész pontosan Tito Ricordinak, fontos és nagyon komoly levelet.