Halotti beszéd
Látjátok feleim szemetekkel mik vagyunk,
Por, és hamu vagyunk...
A belélegzett anyai csók,
a vágy ölén pihegő létben magunk,
feledve hősként, értékként,
mi magyarok. Siratjuk, mi volt.
legfahéjabb
körvonalak
tévutak nélkül
kikopott belőlem
minden józanság
felkavarsz mint egy gömbbe zárt ciklon
és rettegek hogy nincs is arcod
csak valami
lassú mámor ez az egész
mégis csupa nagybetűs szenvedély
ha egyszer
majd kibontasz magadnak
Orosz rulett
Az afrikai szavanna közepén, ahol egy oroszlán, név szerint Leon, sok oroszlántársához hasonlóan egész napi sziesztáját élte épp, lógó nyelvvel, lihegve, a hőségtől elkábultan, egyszer csak, mint ködön át, kábán megpillant egy bivalyt, amint pontosan előtte áll. Azt hitte, hallucinál. Éhes volt, az oldala már behorpadt. A bivaly megszólal.
- Üdvözöllek, kedves barátom...
- Barátod a hóhér! - mondta Leon. - Az meg én leszek.
Vallomás
Álmodj! Zúgj tova, légy erdő friss illata, nyárban
felhő, vagy csak pár csepp - omló hűs tavasz öblén.
Címzett ismeretlen
Emlékszel az első napra, az első levegővétel utáni pillanatra, a hangra, a mosolyra, a dalra? Az idő egyre tágabb lett, a tér fájdalmasan körénk szűkült. Fénytől-fényig, árnytól-árnyig, faltól-falig ölelt körbe a lepkeszárnyú hajnal. A szárnyakat neked adtam, de engem soha nem tanítottál meg repülni. Fölém hajoltál, arcod a félelem idegen árnyaival takarta el a napot, szemedben szürke felhők vonulását láttam, szilánkokra hullt minden kimondott szó… csak élni akartam, de születésemmel benned haltam.
A Ragadozó
Sárban született. Anyja ölén
lüktetve, melegen ölelte át a vadon,
nem is emlékszik már talán,
hogy létezett valaha igazi, mély oltalom.
