Barlang mélyén,
megkövült kincsek ős-titkáról
suttog úgy a múlt,
ahogy bús-mozdulatlan
sötét szemed óvó leple,
szempillád alól
(Ülj mellém... naplójegyzet)
- Megosztani az élményt nagyszerű dolog, legalább olyan szép, nemes és különleges, mint megélni”...
- írtam a napokban valakinek egy irodalmi élményem kapcsán. Csak hát nem olyan egyszerű dolog ez.
A gondolat tovább folytatódott bennem, kérdések sora állt elém, immár sokadszor: miért is e vágy az emberben - megosztani az élményt - legyen bár egészen hétköznapi közlésvágy, vagy akár érett művészeti, irodalmi stb. alkotás, ami alapul szolgál?
visszarévedsz
a múlt fényébe
utad a végtelen
visszaút
(majdnem) igaz mese
Mirának
Képzeld, kincsem, nálad jártam
egyik nap a héten,
szomorúan üldögéltem
éppen az erkélyen,
s rád gondoltam: milyen kár, hogy
most nélküled nézem,
ahogy a kis nádi rigó
versenyt száll a széllel…
Hang vagy
Csendemen néha
átszalad egy kósza hang,
és a pillanat
egy emléket hátrahagy:
hang vagy, illat, mozdulat…
(változatok - Orsinak)
anyák ha sírnak
csak éj-csendben hangtalan
könnyeik nyomán
a gyermekük mosolyán
hajnalszín virág fakad
(parafrázis-kísérlet)
Bár örökké együtt lennénk, mi ketten,
S élhetnénk addig, míg a Föld forog.
Ám harcoljunk közelgő végünk ellen,
És áldozzuk fiunknak aranyunk.
Ha vánszorogsz is
sorsod útján,
s lelki békéd
egyre - másra elkerül,
ha néma éjen,
csillagtalan
sötét égen
fölötted már
a fekete,
halálhangú
csend feszül,
s mint fojtó köd
téli tájra,
a nyugtalanság
jéghidegen rád terül,