Megköt és felold a világom:
egyetlen mozdulatom is
rendem és összevisszaságom.
Heggyé nő alattam a rend.
Fogódzom, mint a szikla.
Ha visszafelé kellene szaladnom,
és minden percről számot kéne adnom,
hogy mi maradt, s mi az, ami odavészett,
már én se raknám össze az egészet.
Föltette két kezét a táj,
gyökér gyötrődik, zöldje fáj,
de pitypang szórja szerteszét
a rétek szellő-lágy neszét.
Sült krumpli sóval, zsírral estelente,
a fáradtsággal összekeveredve,
s míg sparheltünkből a parázs kilángolt,
a petróleumlámpa rávilágolt,
és mint akik a falatnak köszönnek,
úgy harapdáltuk nyugvással a csöndet,
Ilyenkor tél elején
öregek lesznek a fák,
kicsi, nagy kopaszodón
pörgi le lombozatát.
Legyen minden tiszta, szabad,
pányvázatlanok a szavak,
legyen az ég kékből azúr,
fűszálból a hegedűhúr.
ELŐADÁS
Ha tévedtem is, minek hoznám szóba,
mi megesett, az sohasem volt próba,
az idő rácsán nem húzgálnak ráspolyt,
így amit éltem, mind előadás volt,
A tálalásnak sok ideje nem volt,
de falatozni közénk ült a mennybolt,
a döngölt földön elültek a léptek,
megtisztelve a mélytányérnyi étket,
majd levegőzni kezdett az a sárga,
a tányér pereméig húzott krumplikása,