Úgy repdesel, mint szón az ékezet,
te zárod, nyitod meg értelmemet,
a kezem fogod, amíg betűt ír,
míg szerelmetes nem lesz a papír.
Nem köt le semmi. Nem szeretek semmit.
Az egész világ rámátalkodott.
Anyámtól - későn - szemüveget kaptam,
ha régim törik, ez még egy darabban
himbáljon fényt.
Az én anyám az egész világé volt,
és úgy ölelt, mint földemet az égbolt,
a szívem fáradt, kezem is remeg,
de amíg ő él - hadd legyek gyerek.
A szelek igazságát hirdeti,
a tiétek, hát higgyetek neki,
úgy bújt elő, mint hajnalban a nap,
a szabadságharc égboltja alatt,
piros-fehér-zöld összelengjetek,
és oltalmazzátok a nemzetet.
PRÉSHÁZ
A donga-köz, amiről kora hírt ad
a savanykásba úszó édes illat,
vén, háromlábú prés, a tölgyfalécek,
egy gazda, aki éli az egészet,
meg csurgó must, a csöppök karcos hangja,
a tevés-vevés módja, íze, rangja,
a múlttól, létől inas, barna szerszám,
az elítélt szőlőszem több ezerszám,
Ha világom kell kibővítenem,
hát történjen meg a világ velem,
és hagyjam, hogy a körbe emberek,
a napjaimba keveredjenek,
Üzent a tél, s a fehér ákom-bákom
friss hó pamacsként sorjázott a fákon,
Miért lesz sárga a levél,
miért csipkés a dér,
a kökény miért kékszemű,
a vackor miért őszízű,
a hó miért fehér,
A lavór rossz volt, alul már lyukas,
de pendült-csöndült benn a rézhúszas,
bár mit sem ért, ám kikezdte a kedvünk,
és játék lett, ha mi játékba kezdtünk,